Karakai Nóra

Gyermekpszichológus
gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológus,
család- és párterapeuta jelölt magánrendelése Győrben
  • doneállapotfelmérés és diagnosztika
  • donenevelési tanácsadás, szülőkonzultáció
  • donegyermekterápia
  • donekamaszterápia
  • donecsaládterápia
Unsplashed background img 1
Bemutatkozás
Karakai Nóra vagyok, 2009 óra foglalkozom gyermekek és serdülők lelki problémáinak diagnosztikájával, a háttérben meghúzódó okok feltárásával és terápiájával.

Pszichológus diplomámat 2010-ben szereztem az ELTE-n, majd 2011-ben pszichológia szakos tanári címet szereztem szintén az ELTE-n. Gyermek klinikai és mentálhigiénés szakpszichológus szakképzést 2016-ban abszolváltam a SOTE-n. Mellette Család- és párterapeuta képzésben veszek részt jelenleg is.

2009 óta dolgozom a csornai Nevelési Tanácsadóban, ahol rengeteg tapasztalatot szereztem a gyermekek pszichés és tanulási zavarairól, illetve azok terápiájáról. Gyermekek és serdülők egyéni terápiája mellett csoportos önismeretei és személyiségfejlesztő foglalkozásokat tartok, nevelési kérdésekben segítem a szülőket, szükség esetén családi konzultációkat vezetek. Közben 2 évig dolgoztam a győri kórház gyermekpszichiátriai osztályán, ahol a gyermekek lelki eredetű problémáinak felmérése és terápiája volt a feladatom.

A terápiás módszerek közül a viselkedés és kognitív terápiás eszközöket alkalmazom, valamint gyermekeknél sokszor elengedhetetlen a szülők, illetve a család bevonása családkonzultáció keretében.
Tanulmányok
  • 2012-től jelenleg is: Magyar Családterápiás Egyesület, Családterapeuta képzés
  • 2016: Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar, gyermek és ifjúsági klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus
  • 2012: Egészséges Magyarországért Központ, Dohányzásról leszokást támogató szakember
  • 2011: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológia szakos tanár
  • 2010: ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Pszichológus
Előadások
  • 2017: Gyermekbántalmazás, Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálat, Csorna
  • 2016: Pszichológiai ismeretek kisgyermekes szülőknek, Szülők Háza, Győr
  • 2014: Serdülőkori problémák, Csornai Általános Iskola és AMI, Csorna
Kinek és mikor ajánlott?

Forduljon hozzám bizalommal, ha GYERMEKE:

  • szobatisztasági problémákkal küzd
  • alvással, evéssel kapcsolatos problémái vannak
  • visszatérő fejfájással, hasfájással küzd
  • nehézségei vannak a szülőről való leválásban (óvoda- vagy iskolakezdéskor)
  • túlzottan fél a megmérettetéstől, teljesítményhelyzetektől
  • erős testvérféltékenység esetén
  • szorong (körömrágás, hajtépés, éjszakai ágybavizelés vagy felriadás esetén)
  • önértékelési problémákkal küzd, nincs önbizalma
  • viselkedése, hangulata hirtelen megváltozott
  • viselkedése nehezen kezelhető
  • tanulmányi eredményei hirtelen leromlottak
  • trauma érte (betegség, baleset, válás stb.)

ha ÖN:

  • úgy érzi, családi kapcsolataik megromlottak
  • nem tudja kezelni kamasz gyermeke problémáit
  • szeretne konzultálni szakemberrel nevelési kérdésekről, dilemmáiról
  • szülői szerepében elbizonytalanodott
Kinek és mikor ajánlott?
Az első találkozás

A bejelentkezést többnyire egy hosszú folyamat, vívódás előzi meg, míg nem a szülő eljut az elhatározásig, hogy szakemberhez fordul gyermeke problémájával.

Első alkalommal mindig csak a szülőt várom egy előzetes tájékozódó beszélgetésre, melynek során elmondhatja az aktuális panaszokat, gondokat, valamint sor kerül az anamnézis felvételére (születés körülményei, testi és szociális fejlődés). A szülő részletesen elmesélheti a problémát, miközben én igyekszem az ő közléseit minél pontosabban és mélyebben megérteni. Végre nem szakítja őr félbe senki, megoszthatja valakivel aggodalmait, gondjait. A beszélgetés alatt jegyzeteket készítek saját magam számára, hogy korrekt kezelési tervet, javaslatot alakíthassak ki számára. Eldől, hogy milyen pszichodiagnosztikai vagy egyéb vizsgálatok szükségesek, milyen típusú kezelés javasolt (tanácsadás, egyéni terápia, családterápia). Gyermekterápia esetén a szülők bevonása és a velük való együttműködés kiemelten fontos. Időnként csak velük találkozom, amikor a gyermek nincsen jelen. Előfordul, hogy a gyermek a családi konfliktusok megjelenítője és tünete a családi kapcsolatok problémáját jelzi.

Mottóm

"Történt egyszer, hogy egy ember segíteni szeretett volna egy pillangón, mert az látszólag keservesen kínlódott, hogy kiszabaduljon báb-zubbonyából, és mielőbb szabadon repülhessen a széllel. Az ember odahajolt a báb fölé, finoman széttúrta a bábot alkotó szövetet, s létrehozott egy parányi folyosót, amin egyetlen pillanat alatt kiszökött a pillangó. A csodaszép lény azonban hiába vett nagy lendületet, csak esetlenül bukdácsolt. Nem tudott repülni. Önjelölt felszabadítója ugyanis nem tudta, hogy csak az önkéntes születés árán, annak minden fájdalmát megtapasztalva tudnak megerősödni a pillangószárnyak annyira, hogy alkalmassá váljanak a repülésre. Én ezt úgy mondom: nyitott kézzel szeretni. Fel kell szabadítanom azt, akit szeretek, hiszen ha rákulcsolódok és megpróbálom irányítani, éppen ellenkezőképpen cselekszem, mint szeretnék: azt veszem el, amit megtartani igyekszem. Ha próbálok megváltoztatni valakit, akit szeretek, mert úgy hiszem, tudom, milyennek kellene lennie, akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg: attól, hogy felelősséget vállaljon saját magáért.

Valahányszor ráerőltettem az akaratomat, vagy próbálok hatalmat gyakorolni fölötte, megfosztom a fejlődés lehetőségétől. Éppen a szabadságát veszem el, amikor birtoklási vágyammal korlátozom. Ekkor már mit sem számít a szándék, hogy kedvességből, féltésből vagy szeretetből teszem-e mindezt, hiszen nem csinálok mást, mint megsértem az illetőt azzal, hogy úgy ítélem meg, nem tud magára vigyázni, és ezt nekem kell megtennem helyette. Meg kell tanulnunk úgy szeretni másokat, hogy képesek legyünk azt mondani nekik: Szeretlek és értékellek téged, tisztellek és megbízom benned, azért, hogy van erőd azzá válni, amivé lehetsz. Annyira szeretlek, hogy felszabadítalak. Egymás mellett sétálunk majd örömben és bánatban. Együtt fogok veled érezni, ha sírsz, de nem foglak arra kérni, hogy ne sírj. Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatlak, de nem tartalak vissza, amikor egyedül is tovább tudsz menni. Ezt hívom úgy, hogy nyitott tenyérrel szeretni…"

(Ruth Sanford nyomán)

Unsplashed background img 2

Bejelentkezés, elérhetőség

Időpontot munkanapokon 9-17 óráig az alábbi telefonszámon kérhet:

+36 30/318 2111

Első bejelentkezéskor szükséges a probléma rövid leírása, ezután időpontot egyeztetek Önnel.
Előfordulhat, hogy elfoglaltságom miatt néhány órával később hívom vissza adategyeztetés céljából.

Rendelési idő: előzetes egyeztetés alapján

Unsplashed background img 3